Bezárás

Településünk története

 

Zselickislak neve is utal arra, hogy szerves része a zselici tájegységnek.

TemplomunkA Kaposvártól délre 6 km-re fekvő települést a Kaposba torkolló Zselic-patak határolja keletről, délről pedig a zselici erőség. A falu Lak néven először a Somogy megyei konvent 1498-as oklevelében szerepel. A XIII. században 100 kanászfalva volt a bencéseknek ezen a vidéken, s ezen települések egyike lehetett a mostani falu magja. A török kincstári lajstromban Kis-Lak alakban fordul elő 1571-ben. Később a szigligeti, majd a kaposvári vár birtoka is volt. A község neve 1909-től Zselickislak. A falu központjában álló, barokk stílusú templom 1790-ban épült, melynek védőszentje Szent István. Falán az I. és II. világháború áldozatainak közös táblán állítottak emléket a falu lakói 1990-ben. A plébánia 1901-től működik. A templommal szemben 1994-ben Szent István szobrot emelt az önkormányzat, mely Máriáshegyi János egyházi szobrászművész munkája.

A falut északról mezőgazdasági területek határolják, délre nagy kiterjedésű erdősség terül el. Zselickislakon a mezőgazdaság jelentette a megélhetési lehetőséget már évszázadok óta. Szinte mindenki foglalkozott háztáji termeléssel, a város közelsége miatt a piacozással, de nagy szerepe volt a fafeldolgozásnak is.

Zselickislak északi határában fekszik Gyertyános-völgy, mely közkedvelt kirándulóhelyként ismert. A természeti látnivalókon kívül sokan a 4 testvér forrás frissítő vizéért is kilátogatnak ide.